A Jobbik kiváncsi egyedül a kisemberek problémáira
2010.06.21
Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő megkezdte lakossági fórumait, melyek célja az országgyűlési munka és lehetőségek bemutatása, valamint a helyi problémák felderítése. Első állomásunk Kamond település volt.
Ferenczi Gábor többek között kitért arra, hogy a parlamenti kétharmad rendkívül veszélyes, hiszen könnyen vissza lehet élni vele, s ezt sajnos a Fidesz előszeretettel ki is használja. Sajnos a rendkívül magas felhatalmazást nem a nemzet érdekében használják fel, hanem saját hatalmi érdekeik biztosítására, saját hatalmuk bebetonozására. Ehhez kapcsolódik az új önkormányzati törvény, melyről a képviselő úr hosszasan beszélt, s mely világossá teszi, hogy a Fidesz mind más pártokkal, mind a civil szervezetekkel le akar számolni az önkormányzati választások során.
Beszélt a 16%-os adókulcsról, mely ismét a gazdagabbak érdekeit szolgálja, a minimálbér megadóztatása pedig a szegényeket sarcolja ismét. Sajnos a minimálbér növekedésére nem látunk nagy esélyt, hiszen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kijelentette a miniszteri meghallgatáson, hogy nem hajlandó újratárgyalni az államadósságot, mely évente 1200-1500 milliárdot tesz ki.
Szóba került, hogy a Fidesz kiragad a Jobbik programjából népszerű elemeket, de azokat valódi tartalmától megfosztva nyújtja be az országgyűlésnek, mellyel azok elvesztik valódi pozitív változást hozó képességüket.
Ferenczi Gábor kijelentette, hogy a törvényhozás ilyen mértékű dömpingje lehetetlenné teszi a társadalmi szervezetekkel való egyeztetést, így ismételten kimaradnak a döntésekből azok, akiket azok a legjobban érintenek.
A helyi lakosokkal történt beszélgetés során több probléma merült fel. Ilyenek voltak többek között a kistelepülések közlekedésével és a szemétszállítással kapcsolatos témák. Mindegyik dolognak természetesen a végére fogunk járni.
A fórum végeztével a helyi polgármesterrel beszélgettünk a jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban. A polgármester úr elmondta, hogy sok probléma van a betelepülőkkel, akik gyakran több tucatnyian jelentkeznek be egy lakásba, életvitelszerűen azonban nem élnek a településen. A bírságokat és a büntetéseket az önkormányzatnak kéne behajtania, azonban ez teljességgel lehetetlen. A polgármester úr ugyancsak a legnagyobb problémák között emelte ki a közlekedés nehézségeit valamint a bezárt iskola helyzetét.
A Jobbik vállalta azt a feladatot, hogy az országgyűlési munka során folyamatosan tájékoztatja a lakosságot a parlamentben végzett munkáról, továbbá igyekszünk a térség problémáit felderíteni és azok megoldására minden lehetőséget megragadni.
Galambos István
2009. június 7. EP-választás (Veszprém megye): 14.131 szavazat 13,5 %
2010. április 11. Országgyűlési választások (Veszprém megye):
27.897 szavazat 14,66 % KÖSZÖNJÜK !!!

Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.